Különleges adással készülünk ma, Auguszt Olivér számítógépes animációval foglalkozó designer lesz a vendégünk, aki az itthoni pályafutásának állomásai mellett a kozmikus titkolózáshoz mérten elárulja azt is, mit is csinál a Prometheus stábtagjaként.
Gyöngyösi Renáta, a tavalyi Gombold Újra pályázat győztese lesz a vendégünk a mai deKULTban, este 6-tól a Tilos Rádióban, valamint megismerkedhettek Rózsa Klaudiával, aki Renivel közösen egy saját márkát alapított nemrég.
Ma a Based on Pig csoport két tagja, Sipos Meli és Nemes Attila lesznek a vendégeink. Elöljáróban annyit a csoportról, hogy céljuk, hogy művészeti kutatási módszerekkel vizsgálják a magyar konyhát, különös tekintettel a kortárs Budapest étkezési szokásaira.
Legutóbb például a “Hová lett a fehér tojás?” kérdésre kerestek választ, ebből kiderül, hogy milyen elképzelések élnek a hétköznapi ember fejében a tojás színének és az előállítási feltételeinek összefüggéséről. Aki nem gondolta volna hogy még a tojást is designerek tervezik, annak ez az adás kötelező!
Este 6-tól várunk benneteket szeretettel az fm 90.3-on!
Pályázat van, szakmai bírálóbizottság van - ez ugyanígy igaz a közpénzből finanszírozott formatervezési, arculattervezési pályázatokra. Mi is egyetértünk azzal, hogy a gond (többek között) a nyilvánossággal van, hogy a döntést meghozóknak nem kell érvelniük és elszámolniuk.
Emellett sokszor (mint az Olimpiai formaruha tervezésére kiírt pályázatnál is) a kiírás körülményei és a feltételek sem reálisak, nem adják meg a megfelelő hátteret a minőségi pályamunkák megszületéséhez, így az ilyen kezdeményezések a saját kudarcukat predesztinálják (azaz elé mennek a pofonnak). Az utolsó pillanatban, a szakmához, a magyarországi szakmai/ipari feltételekhez nem értő emberek által kiírt pályázatokba fektetett energia többszöröse térülne meg, ha ezekre a pénzt sokszor nem is igénylő részletekre odafigyelnének.
Az üveg változatos formái:
A kínai tömegterméktől az Ajkán gyártott készleteken át a házi műhelyekben vagy céges kis manufaktúrákban kikísérletezett különlegességeken át a gyűjtők által keresett képzőművészeti alkotásokig: meghívott vendégeink mindenről tudnak mesélni!
Az adásban Bozsó Melinda, Grünfelder Judit, Sipos Balázs és Virág Hajnalka a partnereink :)
Tényleg a hg.hu a print lapok kihalásának győztese? Vajon a design magyar misszionáriusainak akkor is folytatniuk kell, amikor már fáj?
Kovács Dánielt, a hg.hu főszerkesztőjét faggattuk.
Fresh FISHES - A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület vezetője, Mascher Róbert és a most nyíló, a friss FISE-tagokat bemutató kiállítás kurátora, Virág Hajnalka voltak a vendégeink. Hallgassátok, tele van szeretettel!
Hg.hu - ízléskölcsönző
Az Ombrello ügynökség játszóterén megerősödött online designportál, a hg.hu ma az ország legolvasottabb designnal kapcsolatos médiafelülete. Tényleg a hg.hu a print lapok kihalásának győztese? Kovács Dánielt, a hg.hu főszerkesztőjét faggatjuk.
UPDATE a temaban: http://www.kreativ.hu/cegek_es_piacok/cikk/megvan_az_olimpiai_ruhagyarto